Azért vannak jó dolgok is, amik feldobnak. Tegnap is, ma is.

1. Tegnap este hazavittem a 160 gigás vincsit a melóból némi adatmentésre, mert másfél év Windows XP-zés után rávettem magam, hogy átkonvertáljam az otthoni vinyókat FAT32-ről NTFS-re. Remekül sikerült, nem szállt el semmi. Kicsit ugyan lassabbnak érzem, mint eddig...
2. Miután 35 percet beszéltem telefonon a Symantec hazai disztribútorának szervizével, sem sikerült megoldanunk a Norton Antivirus 2004 LiveUpdate problémáit. Erre reinstall NAV, és láss csodát, megy. Mindenhol csak hülyék dolgoznak?
3. Feltettem az Ad-aware kémprogramok után kutató progit, a benti gépemen 141, az otthonin 264 ilyet talált. De már minden rendben.
4. Tegnap vagy két órát eltököltem azzal, hogy konfiguráljak szépre egy istencsászáros shoutboxot. Szeretnétek, ha lenne? Még ki kell találnom valamilyen lebegő frame-et az oldalra hozzá, de nem lenne rossz. Lehet, hogy savazásra bocsátom ezt még ma. Ha kell, lesz.
5. A hétvégi 3 napos kihagyás után még mindig edzem. Még mindig izomlázam van. A bicepszem gyarapodik.
6. Még mindig boldog házasságban élek.

Ne te változtass meg engem, belőled csak jobb lehet
Majd én megjavítalak - megjavít a képzelet
Kontroll, kontroll, kontroll...

Nos, azért már jobb a kedvem. Éppen ezért egy pozitív élményt is elétek tárok. Bizonyára mindannyiótoknak elevenen él (ég) emlékeiben, hogy mi megnéztük anno a Getno című magyar filmet (# 204). Jó film volt, tetszett, s amit akkor el is felejtettem mondani: "Ne fekete-fehéret dúdolj, színeset" - vagyis Anima is adta a zenét hozzá, ami már alapjában is egy halom jópont. Na, nem kívánok utólag propagandát csinálni a filmnek, csak megjegyzem, hogy akkoriban a Getno weboldalán található útmutató alapján visszaküldtük nekik a belépőjegyünket, és nyertünk! Tegnap hozta a postás a két (alant látható) baseball-sapkát. Szövet az egész, még a méret-állítója is (az a neve annak az összehúzó bigyónak a hátulján?), nem az a gagyi műanyag csat. Nem egy egetrengető ajándék (nyerhettünk volna mobilt is - ráadásul nem is hordunk sapkát), de mégis az érzés, hogy nyertünk! Végre egy játék, ahol nem mindent a szervezők visznek haza (vagy van már otthon elég sapkájuk). Nos, ennyi. Újabb csomó jópont a filmnek és a magyar filmipar egy részének. Köszi!

Megint a lakásról. Egy kicsit nyafogni fogok, mert eléggé sz*r a hangulatom, s ez ugye egy blog, szóval nem kell mindig csak jópofákat írni. Szó se róla, roppant humorosan hangzik, ahogy nemrég megfogalmaztam, miért nem jó otthon lakni (# 301), de ez az életben nem olyan vicces. Példának okáért tegnap reggel estem legutóbb depresszív állapotba - mindenki otthon nyüzsgött. Ez kihatott az egész napomra, nem is nagyon dolgoztam. Mert ugye sosem lesz lakásunk, ha csak meg nem ütjük a lottóötöst, vagy meg nem ütünk valakit, akinek lakása van. Anyámékat életük végéig a mostani lakásukhoz betonozta valaki, s ha nem teszünk valamit hirtelen, mi is ott fogunk meghalni - minden bizonnyal előbb, mint ők.

Este megosztottam bánatomat feleségemmel. Addigra arra jutottam, hogy a kocsit mindenképpen el kell adni, ha csak nem akarunk úgy járni, mint Istencsászárné egyik kolleganője, hogy holott már két lakása van, de a pedagógusi fizetésből annyi részletet fizet, hogy kajára nem marad pénze. Azzal a különbséggel, hogy nekünk csak egy kérónk lenne - egyelőre. :)) Szóval, fel is hívtam a Boldizsárt, ahol vettük a verdát, hogy megérdeklődjem, kell-e nekik egy fél éves Albea, s mennyit kellene ráfizetnünk, hogy visszavegyék. Nem vicc. Kiszámolgattam, hogy a kezdő részlettel és a már befizetettekkel egymillió körül járunk. A kocsi nem tudom, mennyit, de jócskán amortizálódott ennyi idő alatt, ráadásul még 5 és fél évig kellene fizetnünk a banknak a kamatokat. A szívünk szakadna meg, de sokkal jobban éreznénk magunkat, ha lenne egy kis lakáskánk (Budapesten bárhol - egyre lejjebb adjuk), amiben csak mi éldegélünk a háztájival. Max. vennék egy 10 éves Skodát... Szóval, felhívtam kétszer is a kereskedőt, de az üzletkötő, aki nekünk eladta, mindkét esetben tárgyalt, s nem ért rá. Ezt isteni jelnek vettem, nem próbálkoztam tovább. Majd személyesen. Tudom, hogy egy fél éve, hitelre vásárolt kocsit eladni a legnagyobb marhaság (gondolkozhattunk volna előbb is, igen), de ha mégis összejönne valahogy egy lakás, akkor fizethenénk alapból 100 rongyot a részletekre + rezsi. Ebbe inkább nem rokkannánk bele, ha már választani lehet.

Istencsászárnénak pár héten belül véget ér az iskola, akkor majd lesz ideje lakás és hitellehetőségek után kajtatni. Azt viszont megígérte, hogy foggal-körömmel fog ragaszkodni a kocsihoz, úgyhogy keményen kell harcolnom majd vele. Addig csak kibírjuk valahogy ordítva-sírva. Most pedig Kontroll csoportot fogok hallgatni, s nézek magam elé, mintha dolgoznék. Majd máskor írok vicceset.

Nos, amint azt már előre jeleztem, pénteken indultunk Pitvarosra. Az autópálya megint király volt, bár most 1290-re emelték a négynapi díjat 970-ről (nyári kalkuláció vagy mifene). Bevetettük viszont a légkondit. Sosem volt még ilyenünk (ritkán szerelnek klímát Ladába, Skodába, Trabantba). Jól be is f*satott, ugyanis megérkeztünkkor vettük észre, hogy valami erősen csöpög alul. Nagy riadalmamban felhívtam a Fiat Assistance-t, ahol jól le is járattam magam, mert kiderült, hogy ez normális dolog: a légkondi ott csapja ki a kondenzvizet. Hát, már ezt is tudom, szuper. Jobb félni, mint megijedni, nemde? Azelőtt meg volt egy csodás Penny Marketes kalandunk, de arról már meséltem.

Szombat a munka napja volt. Nagy merészen felajánlottuk Nénikééknek, hogy ugyan, hadd segítsünk már valamit a ház körül, úgyis mindig csak gombamód élősködünk rajtuk, nem veszik hasznunkat. Ők meg öregek, s mi biztosan jobban meg tudunk birkózni egy kis fizikai munkával, még ha feleannyira sem lesz eredményes, mintha ők csinálták volna. Erős izgalmi állapotban nekiláttunk kimeszelni a csirkeólat. Ez egy 4 uszkve 5 négyzetméter falfelületű kamraféle a ház oldalában, itt laknak a pár napos csirkegyerekek. Ilyet sosem csináltam még, élveztem volna, ha láttam volna eredményt. A meszelés ugyanis nem nagyon látszik meg rögtön, olyan, mintha vízzel öntöttem volna le a falat. De másnapra nagyon szép fehér lett. Egy darabot még meszeltem a disznóólban is. Ja, és mindezek előtt Istencsászárnéval lucernát kaszáltunk a háztájinak. Az is jó volt. Mindehhez megittam három üveg Arany Ászokot. Igen. Akarok mondani valamit. Nem mintha mentegetőzni akarnék (mert ki előtt, és minek?), de ne úgy tessék engem elképzelni, mint aki csomót alkoholizál. Az, hogy előző hétvégén esküvő volt, most meg Pitvaros, csupán a véletlenek szerencsés összejátszása. Tényleg nem iszom túl sűrűn, de ha alkalmam adódik rá (értsd: nem kell kocsiba ülnöm utána), akkor szívesen ledöntök pár üveg folyékony kenyeret. Még mindig jobb, mintha drogoznék, nem? De.

Átvonultunk Anyósomékhoz, ahol már előző nap megígértem, hogy lekaszálom az idei fűtermést a kertben. Akkorára nőtt ugyanis az aljnövényzet, hogy nem mert egyedül kimenni a kertbe, vagy mindig kellett egy "köldökzsinór", mint az űrhajósoknak. Csak ő nem az űrhajóra, hanem a gangajtóra kötötte a másik végét. Nekiálltam kaszálni. Kicsit nagypofájú voltam, hogy milyen egyszerű lesz, mert ugye a lucerna könnyen lehullott csapásaim után. De hiába fentem a kaszát (emlékszel még a gyerekkori mondókára - fogd meg a nyelved, és úgy mondd: apám a padláson feni a kaszát - hahaha, de nagy poén!), a fűvel csak nem birkóztam meg. Egyrészt elhajoltak, nem vágódtak a fűszálak, másrészt csak rosszul tarthattam, mert minden második csapásnál a kasza 10 centi mélyen a földbe fúródott. Az egyetlen eredmény, amit fel tudtam mutatni: Anyósom (talán nem is annyira féltve őrzött) rózsabokrát a földdel tettem egyenlővé. De azt hamar, két kaszacsapással sikerült elintéznem.

Egyetlen keskeny ösvény maradt a menekülésre a megszégyenülést elkerülendő: a motoros fűnyíró. A motoros fűnyíró, ami nem működött. Hál'Isten(császár)nak/nek időközben befutott Apósom, akivel nekiláttunk megbütykölni a masinát. Csak előbb látogatást kellett tennem vele a legközelebbi italmérésben. Leküldtünk egy-egy üveg Ászokot, ő közben szóval tartotta a pincérnőt, én pedig ismerkedtem a helyi szubkultúra életvitelével. Sikerült leszűrnöm, hogy az összes falusi srác (nemcsak pitvarosi, hanem általában a falusiak) azt látja egyetlen esélynek a szürkeségből való kitörésre, hogy kiszőkíti a haját, s pár fülbevalót lövet be. Ennek folyományaképpen minden serdülőkorú és kicsit idősebb parasztgyerek úgy néz ki, mintha most lépett volna le egy Duran Duran vagy Wham poszterről.

Visszatértünk a házhoz, s ténylegesen javítani kezdtük a fűnyírót. Majdnem sikerüt atomjaira szednünk, s ami még furcsább: össze is tudtuk szerelni ezután működőképesre. A sikert megünnepelendő, átmentünk még egy kör sörre a kocsmába. Én ügyesen felborítottam a sörömet, amiből ugyan csak pár csepp ment ki, de egy helyi illetőségű alkoholista rögvest bizalmába fogadott "velem is előfordul néha"-alapon. Nos, vele jól eldiskuráltunk az élet nagy kérdéseiről, mint például a hazai elektroműszerészet jövője. Nem hiszem, hogy teljesen százas volt a fickó, mert megkérdezte, hogy Apósom a papám-e (mindketten törzsvendégek abban a kocsmában, s a Sógorom - apósom fia tökkopasz, így össze sem keverhetett bennünket), majd mikor felvilágosítottam, hogy a veje vagyok, fény gyulladt a szemében: "persze, az ő lánya tanítónő!". És itt lakunk a faluban? Hát, akkor már találkozott volna velünk, nem? :))

Eztán Apósommal ismét hazatértünk. Ezúttal már benzint is vittünk magunkkal a szomszédtól, s kezdődhetett a fűnyírás. Remek is volt, leszámítva azt, hogy 45 fokos szögben meg kellett döntenem a gépet, különben elakadt a fűben, illetve percenként újra be kellett rántanom, mert leállt a motor egy-egy fűben rejtező csont vagy lánc miatt. El is végeztem a munka dandárját, a kellemes pihenés és Sógorom számítógépének kalapálása maradt már csak hátra - persze, pár sör kíséretében. Jobban utánagondolva, déli 12-től este 10-ig egyfolytában söröztem (10-12 üveg), de mindvégig beszámítható és a szokásosnál csak kicsivel sutább maradtam. Ami még vicces, az az, hogy egy határszéli, 1600 lélekszámú faluba berobbant az ADSL (Invitel, naná, hogy nem Axelero), miközben Godmode-ékhoz mindössze egy éve ért ki Pestlőrincre, ami azért mégiscsak Budapest. Most mondja valaki, hogy nem fejlődik a vidék... Vagy csak a magasságos Matáv sz*rja le azt a plusz párezer potenciális ügyfelet?

Ismét jól éreztük magunkat. Hja, nekem Pitvaros a Riviéééra...

Ma van a Törülköző-nap. Ma univerzum-szerte törülközővel a nyakukban/szütyőjükben járják útjukat a stopposok. Legalábbis azok a stopposok, akik feltétlen hívei Douglas Adams-nek. Ma én is hoztam magammal törcsit. Egy picit sajnálom, hogy 4 percre lakom a melótól, mert szívesen grasszáltam volna vele a városban (direkt ezért nem megyek be), kíváncsi lettem volna, hogy hányan viselkednek hasonlóképpen. Csak egy egyszerű kis fehér-narancssárga törölköző, de majd születésnapomra én is kérek egy olyat, mint amilyen JaMaNnak van: "Ne ess pánikba!" Hogy mi ez az egész törölközőzés? Miért jó, ha van nálad mindig egy törölköző? Így bármikor fel tudsz pattani egy arra járó űrhajóra, ha gyorsan el kell hagyni a planétát. Olvasd el alant. Idézet a Galaxis útikalauz stopposoknak-ból.

A törülköző a lehető leghasznosabb dolog, amit csak magával vihet a csillagközi stoppos. Egyrészt komoly gyakorlati értéke van: beletakarózhatunk, hogy meleghez jussunk, míg átugrándozunk a Jaglan-Béta hideg holdjain; heverhetünk rajta, míg a Santagrinus-V ragyogó, márványhomokos tengerpartjain szívjuk a sűrű tengeri levegőt; felvitorlázhatjuk vele a minitutajunkat, míg lefele sodródunk a lassú, lomha Moth folyón; takarózhatunk vele, miközben Kakrafoon sivatagainak vörös csillagai ragyognak ránk; megnedvesíthetjük, és fegyverként használhatjuk kézitusában; fejünkre tekerhetjük, hogy távol tartsuk a mérges gőzöket, vagy hogy elkerüljük a Traal bolygó Mohó Poloskapattintó Fenevadjának pillantását (észvesztően ostoba állat, azt hiszi, ha ő nem lát téged, te se látod őt - annyi esze van, mint egy cipőtalpnak, de nagyon-nagyon mohó); veszély esetén vészjelzéseket adhatunk vele, és természetesen beletörölközhetünk, ha még elég tiszta hozzá.

Másrészt, és ez a fontosabb, a törülközőnek roppant pszichológiai jelentősége van. Miért, miért nem, ha a strag (strag: nem stoppos) észreveszi, hogy a stopposnak van törülközője, azonnal föltételezi, hogy fogkeféje, arctörlője, szappana, doboz kétszersültje, kulacsa, iránytűje, kötélgombolyagja, szúnyogriasztója, esőkabátja, űrruhája, stb. is van. Sőt, a strag boldogan odakölcsönzi a stopposnak a felsoroltak vagy egy tucat egyéb tétel bármelyikét, melyet a stoppos véletlenül "elvesztett". A strag úgy gondolkodik, hogy aki széltében-hosszában bejárja stoppolva a galaxist, nomádul és csövezve él, hihetetlen nehézségekkel néz farkasszemet, és győz, és még azt is tudja, hogy hol a törülközője - az igazán olyan valaki, akit komolyan kell venni...

Lent voltunk Pitvaroson, jó volt, hazajöttünk. Hamarosan egy részletes beszámolót kaptok nem annyira izgalmas kalandjainkról, addig is egy kis szösszenet. Írtam régebben, hogy a mai ABC-k mennyire színvonaltalanok, hiába olcsó, ha kutyába sem veszik az embert. Mellesleg nem is annyira olcsó. Nos, pénteken Pitvarosra menet megálltunk Csongrádon, hogy vegyünk magunkhoz némi frissítőt, esetleg fagyit. Én eléggé unom, hogy útközben általában benzinkutaknál hagyjuk a pénzünket, ezért most egy Penny Market parkolójába kanyarodtunk be. Tudtam, hogy ettől az intézménytől sok jót nem várhatunk, hisz' régebben, mikor még Nagykutyával együtt melóztam, kényszerültünk néha Pennybe, ha a Plus-ban ippeg áramszünet miatt blokkolták a kereskedelem folyását. Igénytelen is volt, naná!

Azt hiszem, a csongrádi (nem a megye, hanem a város) Penny Market egyelőre elnyerte a "minden idők leggagyibb szupermarkete" díjat. A harc már a kosárdepóban megkezdődött, ahol a négy sor kocsiból csak az egyikből tudtunk járművet kihúzni, mert a többinél éppen mindig a soron következő járgány pénzbedobója be volt ragadva. A boltban az eladók (árufeltöltők) olyan hangosan ütötték-verték az aktuális kirakandó áru dobozát, hogy már-már beindultak nindzsareflexeim, s hajítottam volna a dobócsillagot közéjük, ha Istencsászárné le nem állít. A gondolák végén (aki annyira nincs otthon a kereskedelemben: a polcsorok végén) hegyekben álltak az üres és teli kartondobozok, s kocsinkat csak igen ügyes manőverekkel tudtam irányítani. Néhány helyi illetőségű kisnyugdíjast így is kénytelen voltam a falhoz szorítani kerekes szatyrával együtt. Nem volt elég, hogy a fagyispultra szintén göngyöleget pakoltak, nehogy valaki vásároljon, de az egész kib*szott áruházban nem volt egy üdítőital-hűtő. Ha ragaszkodtunk volna a hideg italhoz, kénytelenek lettünk volna beérni egy-egy tejföllel vagy ivójoghurttal. Kimenni persze nem lehetett sehol, így kivártuk üres kocsival a sort. Közben megtetszett egy akciós DVD-film, de ár, az nem volt sem rajta, sem a környező táblák egyikén sem.

Kedves olvasóközönség! A Penny Market nagyon jó, ha szórakozni vagy idegeskedni akarsz. Szép, piros cserépteteje van, az ajtók maguktól nyílnak előtted, csukódnak mögötted, és biztosan lehet 120 forintért ötven kiló tavalyelőtti krumplit kapni, de ha tényleg vásárolni akarsz, kerüld el messzire! A csongrádi Penny Marketet biztosan. Ja, mi pedig vettünk üdítőt, jégkrémet és egy doboz mézes sósmogyorót (nincs is jobb annál) a legközelebbi MOL kútnál...

Pár hete (hónapja) mindenfelé elterjedt az ismerős (lehet, hogy az ismeretleneken is, csak ugyebár ismeretlen, így nem tudok róla) blogokon a fogyókúra-mánia. Nem érzem magam egy dagadt állatnak, de tavasszal mindig előtör belőlem a mozgáskényszer. Igazából nem is a mozgáskényszer, inkább csak a "ne legyen már ekkora potrohom, inkább a bicepszem nőjön meg"-kényszer. Tudod, több, mint két éve nem dohányzom (erről írtam is már régebben kicsit - ha dohányzol, és érdekel, hogy a cigi letételétől számított X percen, napon, hónapon belül mennyivel lesz jobb a szervezetednek, olvasd el!). Azóta úgy érzem, egykoron törékeny sellőtestem egyre inkább a habokba kívánkozik bálnatársai közé. Érdekes módon csak a hasam kezdett el nőni, a karom nem, sőt, a popsim (ej, te kis huncut Istencsászár!) is formás maradt, az ujjaim se vastagodtak. Lehet, hogy azért, mert Istencsászárné remekül süt-főz, de azért is lehet, mert a sört nagyon szeretem, mozogni meg annyira nagyon nem. Meg kinek van kedve napi 8-9 óra meló után még fitneszterembe járni?

Amit tulajdonképpen eredetileg mondani akartam: a fogyókúra helyett megpróbálom a felszedett kalóriákat helyes irányba terelni egy 27 kilós súlyzó segítségével.

A kép illusztráció. Mondom, hogy van szakállam...

Bátyámtól örököltem ezt a rozsdamarta, nyikorgó fémszörnyet, de a célnak pont megfelel. Arra is gondoltam, hogy a tavasz beköszöntével minden este szaladgálok a környéken. Csináltam ezt régebben, s nagyon élveztem is mindaddig, amíg egy-egy kutya ki nem nézett magának, s akkor a kocogó tempóból kénytelen voltam sprintre váltani. Fél órán keresztül sprintelni meg igen fárasztó.

Ifjabb koromban rendszeresen jártam ám konditerembe! Ezt úgy kell elképzelni, hogy havi 6-10 ezerért beiratkoztam egy nem túlságosan lepukkant helyre, s jártam 1-2 hónapig. Aztán mindig találtam valami érdekesebb elfoglaltságot a gyúrás helyett, s abbamaradt. A következő évben újrakezdtem, s megint érdektelenségbe fulladt a testépítési mánia. Mára eljutottam arra a szintre, hogy be sem iratkozom. Egyszer viszont komoly sikert értem el, amire máig büszke vagyok, s ami erőt ad, ha mégis testépítésre szánnám magam. Egyik nyáron eléggé intenzíven (heti 4 alkalommal, napi 2 órát) edzettem egy hónapon keresztül, s az ismerősök egybehangzó véleménye szerint igencsak megizmosodtam. Aztán elmúlt, de azóta tudom, hogy képes lennék rá, ha egyszer rászánnám magam...

Ilyenkor tavasszal mindig eszembe jut, hogy nyáron dögmeleg lesz, s marhajó lenne ujjatlan pólóban császkálni, pláne, hogy fasza tetkóm is van (na jó, kicsit exhibicionista vagyok, de a tetkót tényleg Monty miatt, és nem feltűnősködésből csináltattam, úgyhogy ez a mondat stornó). Azért nagyon szeretnék egy tudatosan felépített izmos testet a magaménak tudni, csak az odáig vezető utat a testépítés göröngyös ösvényén inkább szamárháton tenném meg, mintsem gyalogosan. Sakkó' maj' lenyíratom a hajam kopaszra, eladom az Albeát, veszek egy dzsippet, felrakom a napszemcsit, sakkó' majd kikönyökölök a körúton, a dugóba' egy félkilós arany biciklilánccal a nyakamba'! (De lehet, hogy ezt mégsem...)

Hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem (ez egy roppant jó szófordulat annak ellenére, hogy sosem tudtam, tulajdonképpen mit is jelent), kedden súlyzóztam. Nem akartam magam már rögtön az elején elkeseríteni a sok különféle gyakorlat utáni/közbeni fáradtsággal, így célirányosan a bicepszre mentem, s sikerült is a 27 kilós szörnyet (majdnem szabályosan!) 4x15-ször az ágyékomtól a szakállamig emelni. A szakállam csak 4 centis, így valóban nagy utat tett meg a karom (a ZZ Top tagjai hamarabb végeztek volna - kivéve a dobost). Ezt a mutatványt "mindent bele"-alapon szerdán és csütörtökön is megismételtem, minek következtében kissé robotossá vált a mozgásom, tudniillik nem nagyon tudom derékszögnél kijjebb hajlítani a karom. Ha valaki most megtámadna az utcán, könnyen le tudna teríteni...

Nos, így kell bő lére eresztve leírni azt a legkevésbé sem izgalmas tényt, hogy súlyzózom. :)) Nektek is ajánlok valami mozgást, jön a tavasz meg a nyár, férjetek bele a ruháitokba már! Írtam is egy verset erről:
Jön a tavasz meg a nyár,
Férjetek bele a ruháitokba már!

Következzék ismét egy filmajánló. Általában nem vagyok oda a spanyol filmművészetért, egyrészt nem ismerem behatóbban, másrészt, amit ismerek belőle, az egy kalap sz*r (legutóbbi élményem is eléggé borzasztó volt a Darkness című horrornak csúfolt nemtommivel kapcsolatban - # 267). Node, van egy film, ami évek óta saját Top10-es listámon üldögél. Ha valaki nem látta volna még, mindenképpen nézze meg ma este 0:50-kor (inkább szombat már) a TV2-n (tudod, ahol az Aktív meg a Szulák-show is megy :)) a Torrente, a törvény két balkeze című eposzt! Ha azt mondom, hogy Pálcika második neve (amit sosem használ ugyan, de van neki) Santiago a főszereplő valódi neve után, az sokat elárul? :))

Ha nem vagy otthon, vagy alszol már, vedd fel videóra, nézd meg másnap, sőt, nézd meg másnap legalább négyszer! Hatalmas egy film, nekem nagyon bejött. Mielőtt elkezdenék áradozni róla, bevágom ide a Port.hu-ról a tartalmat, mert az eléggé fedi a valóságot (szemben a tévéújságok néhol bődületes marhaságaival). Annyit tudok ajánlani, hogy lehetőleg ne egyél a film alatt, mert néhol cseppet gusztustalan...

Torrente egy nacionalista, fasiszta, önző, lusta, durva, rasszista, szexéhes és alkoholista exzsaru, aki esténként rumba zenére járőrözik a 78-as évjáratú rozzant Seat-jában. Rozoga házban lakik tolószékhez kötött apjával, akit koldulásra kényszerít, hogy legyen miből megélniük. Új szomszédok költöznek melléjük. Torrente szeme megakad a hamvas és szexi Amparitón, ezért összebarátkozik a lány kissé ütődött és kisstílű bűnöző bátyjával, hogy közelebb kerülhessen hozzá. Torrente tudomására jut egy közeli kínai étteremben székelő kábítószer-elosztó banda tevékenysége. Barátaiból és egy kínai pincérnőből akciócsoportot állít fel a banda leleplezésére. A tét: Torrente megtépázott hírneve és rendőri becsületének visszaszerzése és ráadásként hőssé válna Amparitó szemében is...

A valóságsó-őrület csak nem csillapodik. Nem is tudom, melyik csatornán láttam kábé egy évvel ezelőtt egy "Nagy Testrész" nevű játékot. Egy pár négyzetméteres terráriumot fabrikáltak fából, amibe különböző állatokat (csincsilla, tengerimalac, egér, stb.) helyeztek. Néha-néha benyúlt a "Nagy Testrész" - egy kéz. Ezt adták élőben. Persze, mindenféle vicces háttérsztorikat kitaláltak a versenyzőknek, de egy idő után már az sem volt túl szórakoztató. De az ötlet határozottan kellemes volt...

Vége van a második "Nagy Ő"-nek is a TV2-n. Ha valaki úgy gondolta volna, hogy egy férfi és egy női főszereplő után már semmit nem lehet kihozni a témából, akkor nagyon tévedett! A Viasat 3-on indul március 30-án egy új sorozat a Nagy Ő - kis extrával. Láttam már a reklámját, szimpatikus, helyes volt a csaj. Node, most olvasom az Indexen, hogy a sorozatban a lényeg az, hogy a "vállalkozó kedvű és lelkes férfiak által körülrajongott nőről az utolsó adásban kiderül, valójában férfinak született". Ez mekkora királyság! Roppant kíváncsi vagyok, hogy fog leesni a nyertes arca, mikor kiderül az igazság. Azt hiszem, a végén még valóságsó-függő leszek... :))

Új remény fénysugara hatolt át lakásvásárlásunk egének viharfelhőin. Ma reggel járt nálunk a Bátyám, s elmondta, mit fundált ki. Lám, lám, mégis van értelme ennek a blognak, és a nagy nyilvánosság előtti sírás-rívásnak, így legalább jobban tudom nyomatékosítani a nyomorunkat. Szóval, olvassa ő is az istencsaszar.hu-t, s persze olvasta a # 296-os bejegyzést is, ahol elpanaszoltam a helyzetet. Ő pedig szintén Anyámékkal lakott 30 évig (ez egy ilyen család, no), úgyhogy átérzi a helyzetünket. Azt találta ki, hogy eladja az autójukat... nos, ehhez kissé előrébb kellene ugranom az időben, ill. némi környezettanulmányt kellene elétek tárnom a jobb megértés végett...

A Bátyám (ilyenkor mindig az ifjabbik bátyámra gondolok, aki 6 évvel idősebb nálam - tudjátok, van egy nálam tíz évvel idősebb bátyám is, vele annyira nem vagyunk jóban mindenféle mondvacsinált okok és kölcsönös sértődések miatt, maradjunk annyiban, hogy hülye) közgazdász. Ráadásul két közgázos diplomával - máig sem értem, miért. Szeret tanulni. Nos, a Bátyám tavaly nyáron munkahelyet váltott. Addig egy "hódszagú" barkácsáruház országos franchise menedzsere volt szolgálati autóval, s átnyargalt egy olyan bevásárlóközpont-lánc egyik áruházába igazgatóhelyettesnek, amelynek a parkolóiban medvék, kacsák, kutyák vannak. Ugye, nem vagy annyira gyépés, hogy ne találd ki a cégeket? Ha nem, megírom emilben... Nos, a váltáskor önkielégítésként végkielégítésként megvehette a 2 éves, majdnem-fullextrás Opel Vectráját (fedélzeti kompjúter, elektromos minden) a piaci ár harmadáért. Azóta árulta a kocsit mindenfelé, de nem nagyon kellett senkinek.

Tovább göngyölítve történetünk fonalát: Bátyám azt találta ki, hogyha eladja az Opelt (most már igencsak el kellene), abból 2 millát felajánl nekünk. Kölcsönt nem mondott, de biztosan nem örökbe. Ha kölcsönbe, akkor viszont nagyon, de nagyon hosszú lejáratúra (ismerve őt). Erre a 2 millióra felveszünk még kettőt szocpolra (tudod, két gyerek 8 éven belül), s a banktól 4-et kérünk. Így van nyolc millió forintunk. Ebből a pénzből pedig veszünk a XI. kerületben amúgy is gombamód szaporodó lakóparkok valamelyikében egy 35 négyzetméteres, egy-másfél szobás lakást. Tudom, nem vagyok túl következetes ezzel a banki hitel dologgal, de egy kicsit most felvillant az alagút végének fénye, s kezdek megint lelkesedni. Pénteken úgyis megyünk az Anyósomhoz, aki mond majd mindenféle okosat, sőt, van az Aegonnál egy roppant jó, lakáselőtakarékossággal összekötött, mindenre kiterjedő életbiztosításunk is (mindkettőnknek), amit ugyan csak 2-3 éve kötöttünk, de hatvan év múlva biztosan fel tudunk majd két-háromszázezret is venni belőle.

Na, ennyi. Most egy picit feldobódtam. Köszi, Bátyám! (A sértődések elkerülése végett ilyenkor, s persze az egész posztban a "Bátyám" alatt a "Bátyám és elragadó felesége" értendő, oké? Nem mintha el kellene kezdenem nyalni. :)) Ja, és a fent leírtak ellenére is szívesen fogadok minden ötmillió forintnál drágább lakást ajándékba, illetve bármilyen készpénzösszeget!

Szombaton volt Noémi és Balázs esküvője. Meghívtak minket is. Örültünk, hogy végre nem a saját esküvőnk, nem mi leszünk a középpontban (azért később megpróbálkoztam vele). Istencsászárné párszor egy kicsit szomorú volt ugyan, hogy nem ő lesz a szép ruhában, és nem mi bontogatjuk az ajándékokat, ilyenkor emlékeztettem rá, hogy otthon várja őt Morzsi, erre mindig felderült. Délelőtt (igen, az egér- és halvásárlás után) lemosattuk a kocsit, majd készülődtünk. Én már hetek óta szorgosan gyűjtöttem a sörösdobozokat, amiket 4 nagy fürtté fűztem össze, s később Balázsék kocsija után kötöttem. Hatalmas sikert aratott.

A kép illusztráció. Noémi hátán nincs óra.

Délután 3-ra mentünk Balázsékhoz, ahol átadtuk gyönyörűen becsomagolt nászajándékunkat: egy piknik-kosarat a Kátay boltból (csak azért írom a nevét, hogy azt higgye mindenki, milyen májerek vagyunk), nehogy csak olyasmit kapjanak, aminek hasznát is veszik. :)) Innen kisvártatva átvonultunk a templomba, ahol az esketés volt. Nem tudok mit mondani róla, ezt kevésbé élveztem, mint a sajátunkat. Noémi csinos volt, de egy menyasszonynak ez a dolga. A menyasszonyok általában csinosak is, néhány szélsőséges kivételtől eltekintve. Nekem speciel Istencsászárné jobban tetszett, de az embernek a saját nője mindig zöldebb. Vagy mi. Polgári esküvő nem volt, azt már hetekkel ezelőtt megtartották. Fura. Nos, a mise után granuláltunk. Vittem huncutságból két kiló rizst, de a sok hülye antiszociális vendég rohadtul nem vette a lapot, így lemondtam én is a dobálásról, csak páran szórtak éppen annyit, hogy egy kisebb kínai család pont nem lakott volna jól vele. Itt következett, amitől kicsit mérges lettem. A mi kompániánk nyolc emberből állt, s persze, hogy csak nekünk volt kocsink. Bevágtam a három lányt hátra (feleségem az anyósülésen), s felzárkóztam a konvojhoz: egy eléggé messze lévő kisvendéglőben volt a lakodalom. Mikor kipottyantottam a három lányt, kérdezték többen a násznépből, hogy "miért mész még egy kört, beülhettek volna ide meg ide is" - s valóban, jónéhány kocsiban csak egy-két ember jött. Ekkor fordultam vissza a három fiúért, akik addig egy kocsmában várakoztak. Budafoktól nincs olyan messze Érd, nem a benzinnel van a baj, hanem azzal, hogy pont én voltam a balek.

A lakodalom amúgy jó volt, ettünk mindenféle sülteket, ittunk mindenféle finomat. Bár, ha sör és vodka van, akkor én már jól érzem magam. Szeretem a vodka körömlakk-lemosó zamatát, a sörhöz meg nem kell kommentár. Egy kicsit hiányoltam azt, ami nálunk volt, s Balázs meg is ígérte, hogy lesz: a vendégek bemutatása. Nem mintha fel-feltörő exhibicionizmusomat nem tudtam volna kordában tartani, csak kíváncsi lettem volna, ki az a fickó, aki az asztal alatt fogdosta a lábamat (oké, vicc volt).

Az alkohol megtette hatását - mindenkinek elmosódott a feje.

Reméltem, hogy lesz tószt vagy valami ünnepi beszéd, már fel is készültem titokban (súgott a sok sör és vodka): "Balázst még Vietnámból ismerem. Egy különleges alakulat tagjaként érkezett Da-Nangba egy hadifogoly-mentő akció keretében. Én voltam az összekötő. Mikor már csak egyedül ő volt életben a csapatából, gondoltunk egy nagyot, s maradék fegyvereink segítségével (egy sárga, cica alakú, műanyag fésű és egy kopott tollazatú, kitömött varjútetem) százával küldtük a másvilágra a sárga rohadékokat."

Táncoltunk is! Mikor az alkohol (és persze a jókedv) minden szégyenérzetet kiölt belőlem, a táncparkettre pattantunk, megforgattam az asszonyt rendesen. A sajátomat. Ő ennek kevésbé örült, mint én, lévén, hogy illuminált állapotban a mozgásom még inkább koordinálatlan, mint józanon, s nem kis derültséget keltettünk. A zenekar jópofáskodni akart, és a Mirigy: Huncut Karneval című számát játszotta. Én kategórikusan az eredeti, cseh szöveget énekeltem (általában teli torokból): "Páni a paní vím jak se ruší žal, Já tíhnu duší jen k lady Karneval, Já kdysi pannám, já ba i vdovám lhal, teď v srdci chovám, jen lady Karneval", majd a nóta végén Lajos barátommal (aki, mint a baráti kör tagjainak nagyjából fele, szintén pedagógus), ordítva kántáltunk a "Karel! Gott! Karel! Gott!" szavakat. Jó mulatság, férfimunka volt.

Nem maradtunk hajnalig (rövid, de intenzív mulatozás), fél kettő körül indultunk. Megkockáztattam volna, hogy vezetek hazáig (csak végig kell jönni a 70-es úton, majd fordulni párszor), de Istencsászárné nem bíz semmit a véletlenre (meg nekem is nagyobb volt a szám), úgyhogy kihívtuk a Sofőrsegély emberét. Jó volt, hogy a saját kocsinkkal, a saját benzinünkkel, tíz perc alatt hazahozott 6 rongyért. De még mindig jobban jártunk, mintha taxival jöttünk volna, s másnap vissza kellett volna buszozni a verdáért...

Noéminak és Balázsnak azt kívántuk, hogy legalább olyan boldog legyen a házasságuk, mint a miénk. Legyen.

Szombaton délelőtt eljött velem Istencsászárné egeret vásárolni Pálcikának. Mialatt én megpróbáltam a legnagyobb rágcsálót kiválasztani, ő észrevette a pulton felsorakoztatott halakat. Volt neki már régebben két sziámi harcoshala, de azok kimúltak. Most sikerült befűznie, s vettem neki egy újat. Úgyhogy, új családtagunk van Morzsi személyében. Eredetileg Halinak akartuk nevezni, de már voltak elődei, és a Hali 3 nem hangzik olyan jól. Akkor már Cápa 3 is lehetne...

Az eladó azt mondta, hogy nem kell neki nagy hely, egy befőttesüveg vagy pohár éppen elegendő, mert nem is nagyon szereti a vizet. Maradt régről egy 6 literes akváriumunk, annak az aljába vettünk átlátszó kavicsot, most ott úszkál (mármint a hal, nem a kavics). Nem hiszem, hogy túl sokat fogok majd írni róla, lévén egy hal nem csinál semmi (számunkra) különösen érdekeset. Nem mintha Robi vagy Pálcika élete sokkal mozgalmasabb lenne, de mit lehet írni egy sziámi harcoshalról? "Morzsi ma megint ügyesen ette a szárított szúnyoglárvákat" vagy "Morzsi ma is meglátta magát a tükörben, s felborzolta az uszonyait"? Nem túl izgalmas, mi? De nem is azért vettük, hogy szórakoztasson. Egyszerűen szép, és aranyosan úszik. Isten hozott, Morzsi!

A 8 legrosszabb valóságshow-ötlet

1. A pénznek nincsen szaga
Négyen ülnek egy szaunában egy kiló sós heringgel, szellőzés nélkül. Persze, nem jöhetnek ki soha. Aki két hét után a legbüdösebb, azt a többiek kiszavazzák. Aki utoljára marad, az nyer kétmillió forintot, és írnak róla egy könyvet.

2. Enyém a kamera
Három ember áll egy kör alakú szobában, és aki a legerősebb, az elveheti az operatőrtől a kamerát. Ha nincs nézettség, akkor meg is verheti. Akinél a legtovább van a kamera, az lesz a következő széria műsorvezetője.

3. Rúgd torkon Lajost!
A versenyben csak Lajos nevű versenyzők indulhatnak, akik közé bejön egy Béla, aki a legkevésbé szimpatikus Lajost a nézők SMS-ei alapján torkon rúgja hetente. Végül Béla győz, meg a mobilcégek.

4. Ki nevet a végén?
10 játékos elutazik Dominikára, és akinek elfogy a pénze, azt a stáb eladja a helyi maffiának. Aki utoljára marad, azért kétszer annyit kérnek, mert már tök híres.

5. Etesd meg az oroszlánt!
Három játékos költözik az oroszlánketrecbe, és ebből egyet-egyet a vérszomjas ragadozó néha megeszik. Az utoljára megevett helyére, mindig bejön valaki más, hogy tovább tartson a műsor. A győztes végül nyer valamit, amit egy olyan cég szponzorál, amelynek a logójában van oroszlán.

6. Minél több szex
A műsort este adják, és a főszereplők minél többet szexelnek benne, aztán néha kiszavaznak valakit SMS-ben. Aki kiesik, azt még a kiszavazó show-ban három néző, aki küldött SMS-t, és a műsorvezető is elkaphatja. És lehet nyerni turmixgépet is, és nyaralást Bükfürdőn. Végül aki egyedül marad, az szomorú lesz, de kap hárommillió forintot és egy sátras utánfutót.

7. Csokinyuszi.
A 12 ember a műsor alatt csak csokinyuszit ehet, és mindig valakit kiszavaznak. Aki utoljára marad, annak kiadják egy CD-jét, és kap 5 tonna csokinyuszit a szponzortól.

8. Pénz az ablakban.
Nyolcan elutaznak egy egzotikus szigetre, amivel hazánknak nincs kiadatási egyezménye, aztán sosem jönnek haza, mert lenyúlták az egész lóvét, ami a forgatásra volt.

Azt hiszem, nem fogunk beleugrani semmilyen lakáskölcsönbe. Pénzünk nincsen, így viszont mindenképpen jelzálogra lehetne felvenni a pénzt, ami azt jelenti, hogy hátralévő életünkben fizethetjük a törlesztést és a súlyos kamatokat. Béla kollegám felvilágosított (amit egyébként is tudtam, úgyhogy csak megerősített), hogy ez a "fogyasztói" társadalom az emberek sakkban tartására épül. Mert ha fizeted a sok lóvét nekik, akkor nem nagyon tudsz ugrálni. Ki fog akkor lázadni, ha bármikor elvihetik a tetőt a feje fölül, a kocsit a háza elől? Naja.

Kifundáltunk viszont pár másféle lakásszerzési lehetőséget.

- Eltartási szerződést kötünk egy nagyon öreg, de annál vagyonosabb, egyedülálló bácsival/nénivel. Attól függően, hogy bácsi vagy néni-e, egész nap testünket alig takaró ruhákban flangálunk a lakásban (bácsinál a feleségem, néninél én - ha nem jön be, cserélünk). Az erős izgalmi állapotba hozott bácsi/néni szervezete nem bírja a folyamatos megterhelést, és csöndesen jobblétre szenderül. Mienk a lakás.

- Elkezdek súlyzózni, s kis ráfordítással annyira tökéletesre gyúrom ki a testem, hogy megnyerem a Mr. Univerzum díjat. A kapott pénzből megvesszük a lakást.

- Jelentkezünk a Fókuszba/Mónika Sóba/Aktívba, hogy nagyon szegények vagyunk. Van ugyan saját kocsink, számítógépünk, hifink, tévénk, videónk, dévédénk meg egy csomó minden más, de mégis minden este álomba sírjuk magunkat, mert nincsen saját lakásunk. Az emberek megsajnálnak minket, összeadnak egy nagy halom lóvét. A pénzből megvesszük a lakást.

- Egy ügyes trükkel (nem mondom el, hogy milyennel, de miért is ne menne, hisz' az amerikai filmekben mindig bejön) bejutok egy mamutvállalat igazgatói tanácsába, ahol pár héten belül eredeti ötleteimnek hála vezérigazgató lesz belőlem. A vezérigazgatói fizetésből hamar megvesszük a lakást.

- Felszedek pár kilót (úgy hatvanat), jelentkezem a Megasztár 2-be, és Tóth Harmonika néven megnyerem. Lemezt csinálok, s a bevételből megvesszük a lakást.

Az alábbi viccet már többször is megkaptam az elmúlt évek során. Mindig jót derültem rajta.

Egy nagy áruházban egy pasas egy fél fej salátát akar venni. Az eladó mondja neki, hogy nem lehet, de a pasi addig erősködik, míg az eladó rááll, hogy megkérdezze a főnököt a dologról. Hátramegy a főnök irodájába, és azt mondja neki:
- Ne haragudjon uram, hogy zavarom, de egy faszfej egy fél fej salátát akar venni... - ekkor meglátja, hogy ott áll mögötte a vevő, és így folytatja: - ... és ez az úr itt mögöttem megvenné a másik felét!
A főnök persze érti, hogy miről van szó, lerendezik a vevőt, majd magához hívatja az eladót:
- Na fiam, maga igen szépen kivágta magát a kutyaszorítóból! Honnan jött?
- Minnesotából.
- Igen? És miért jött el onnan?
- Nincs ott semmi uram, csak kurvák meg hokijátékosok.
- Tényleg? Érdekes, a feleségem is minnesotai...
- Nem mondja uram! És melyik csapatban játszott?

Meglepően sok levelet kaptam tőletek. Ez most tényleg nem azt jelenti, mint máskor, hogy hármat-négyet, hanem inkább 8-10-et. Bíztattok, ajánlgattok, tanácsoltok, tényleg köszi. Azt hiszem, nem ugrunk bele semmibe, inkább óvatosan puhatolózunk. Jövő hétvégén úgyis megyünk Pitvarosra, majd az Anyósom ad tanácsot. Neki vannak ismerősei (értsd: névről ismeri Csongrád és a környező megyék teljes lakosságát - és viszont), biztosan tud valami okosat mondani.

De hogy miért is szeretnénk elköltözni? Hogy miért is szeretnénk elköltözni annak ellenére, hogy gyakorlatilag teljesen ingyen lakunk itt? Mondd, te szeretsz/szerettél a szüleiddel lakni? Ha kicsit elvonatkoztatunk tőlem, akkor felsorolhatunk pár érvet, amikből már kettő-három együttes megléte azonnali költözést von maga után. Ismétlem, ez nem nálunk van (naja), csupán fikció.

- Soha nem lehetsz a feleségeddel/férjeddel kettesben. Ha esetleg intim szituációba kerülnétek, Anyád addig toporog az ajtótok előtt, amíg nem kiáltod ki neki fennhangon (akármivel is van tele a szád): "neked is jó éjszakát!" (Egy remek példa: eltörött a szobaajtó zárja, én vettem egy másikat. Mikor felszereltem, Anyám teljesen meg volt rökönyödve: "miért akartok ti bezárkózni?" - és akkor már régen házasok voltunk.)

- Ha szombaton, vasárnap vagy bármelyik munkaszüneti napon kicsit tovább tudnál aludni 8-9 óránál, biztosan fel fogsz ébredni, mert a) Apád 10 másodpercenként újra beindítja a mikrót, mert nem tudja, mikorra lesz eléggé meleg a reggeli teje; b) Anyád kib*szott madarai rikácsolnak; c) Apád férfias orgánumára ébredsz, amint a szomszéd szobában ordítja a telefonba a rohadt, mocskos, szemét, *****, kommunista banda szavakat tetszőleges sorrendben.

- A szüleid képtelenek hajmosás után megfelelően kitakarítani a fürdőszobát, ha ez mégis megtörténne, a hajcsomót egy ízléses gubóban (rosszabb esetben a fésűben) pont a szemed magasságában helyezik el a fürdőszobai polcon.

- A házban Apád a kisherceg. Vagy legalábbis úgy gondolja, hogyha ő nem teszi vissza a széket a helyére, az éjszaka visszamászik, az asztalon hagyott almacsutka a szemetesbe ugrik, az evőeszközök elmossák magukat.

- Anyád úgy gondolja, hogyha nem tud ellenőrzni minden félórában (például a fogorvosnál többet vársz, mint tervezted, és nem szólsz haza), akkor biztosan valamelyik kórház intenzív osztályán vagy már.

- Apád örökmozgó. Ha otthon van (amikor nincs vidéken vagy külföldön), a fél életét a fotelben, a másik felét a konyhában tölti. Vagy zenét hallgat, és verset ír (fotel), vagy majszol valamit (konyha). Egész nap a két célállomás között csoszog.

- Anyád képtelen felfogni, hogy olyan állásod van, ahol kétszer annyit keresel, mint ő eddig valaha. Nem, ő a te kisfia vagy, és biztos benne, hogy éhenhalnál, ha ő nem főzne neked (annak ellenére, hogy a feleséged is főz - csak jobban, mint ő), s kötelességének érzi, hogy naponta megkérdezze, szükséged van-e pénzre. Akármennyire is mondod, hogy nem, ő minden héten otthagy legalább egy ötezrest az asztalodon. Amit te visszaadsz neki. Nem is érti, hogyan tudsz te mindenféle dolgot vásárolni, például DVD-lejátszót. Vagy azt, hogy miért kellett új hajszárítót venned, hiszen a másik olyan jó már 15 éve. És csak kicsit ráz.

- Apádé az "első harapás joga". Bármit hagysz a konyhaasztalon, megdézsmálja. A direkt neki otthagyott kajából mindig hagy egy fél villányit, hogy ne kelljen elmosogatnia az edényt.

- Anyád mindenen megsértődik. Például azon, hogy nem vagy túl jóban a bátyáddal, és nem üdvözlöd széles, de erőltetett vigyorral, akárhányszor jön (sőt, nem adsz neki puszit, hülyegyerek!).

- Apád minden reggel be tud előtted slisszolni a vécére (a vécésprét persze nem tudja használni), s mikor te következnél, nem jutsz be, mert fellöknek a kifelé sorjázó görények, akik sírva hordják ki a kölykeiket.